Megjött a meleg, vakít az ég fénye, megsüketít a madárkák dala, és Szegeden vagyok! Beköltöztünk. Megvan új lakás, új hely, reméljük egy újabb élet. A belvárosban lakunk, 8 percre az egyetemtől, dugo tértől, garabtól. Szabival már itt lakunk, csütörtök este cuccoltunk át először, ágyneműt meg kaját, Enkver viszont csak április 1-én költözik be hozzánk. Már pakolászunk, rendezgetjük a szobákat, tervezzük mit kéne még venni, csinálni, bútorokat. Nagyon szép és megnyugtató hely, ahol jó lakni. Reggel fél 8-kor már besütött a nap az ablakomon, ami máskor nagyon jó lenne és jó is lesz -pont itt kel fel a nap- de ma nem jött ki valami jól, mert fél6-ig buliztam és 2 óra alvás elég nyűgössé tett. De megoldottam, elbarikádoztam a fejem párnákkal és folytatódhatott a szép leánykás álmom. Este Garaboncziásban voltunk Road-Subscribe koncerten. Az új helység, a nagyterem iszonyatosan jó volt, azt kéne mindig nyitniuk, bár tudom hogy ez nem megoldható. Egyetlen gond volt, hogy tele volt szeged "alja népével", csöves rockerek, szakadt részegek és sok 10-12 éves kissrác, akiknek szenvtelenül kiadták az alkoholt. Csak néztem és röhögtem, kisgyerek a pultot se érte fel, de kapott sört. Találkoztam Timiékkel is, észre se vettem eleinte, hogy ott táncoltak mellettem. Örültem neki, hogy rendesek voltak, úgy éreztem kezd mindenki megnyugodni, vagy legalábbis elférünk egymás mellett egy koncerten. Anna nem köszönt, egyszer se. Szabival voltunk, meg barátnőivel, az egyik mintha fel akart volna szedni, barátnője kijelentette, hogy ha felhívom magamhoz szívesen jön. Áh köszönöm inkább nem élek ezzel a nagyszerű ajánlattal, bár tény hogy jó lenne most valami kedves lányka simogatása. Beszéltem is eggyel, csak ő koncert után köddé vált sajnos, pedig kerestem. Már majdnem rendben van az életem, nem kell sok; munkát kerestem egész héten, bementem helyekre, beregisztráltam 2 diákszövetkezetbe. Már csak annyi kell a nyugalomhoz, hogy találjak valami melót, keressek egy kis plusz betevőt, az albérlet már rendbe jött, ott már minden tökéletes, na és akkor még a legnehezebb: egy lányka. Sokszor arra gondolok, hogy nem is voltam soha szerelmes, csak magába a szerelembe, és félek tőle, hogy emiatt soha nem lesz "normális" kapcsolatom. Szabi azt mondogatja, hogy akkor talál meg és ott ahol a legkevésbé sejtené az ember, együtt leszel valakivel, aki iránt nem érzel ilyet, és mikor már otthagynád ne tedd, utána talál meg a "love". Meglátjuk mit hoz a jövő. Tény, hogy szar egyedül lenni, főleg most hogy két közeli "havert"-"barátot" (kinek mit jelent) elvesztettem. No de nem bánkódok, megmaradt az írás; amikor az ember felhőtlenül boldog, vagy csak boldog, nehezen tud írni, legalábbis én, vagy nem is tud egyáltalán..