CSILLAG

Hogy mik választanak el?

Évek romjai állnak még köztünk.

Hogy mégis miért nem szárad e meder?

Tüzes kéjeddel élten át küzdök.

Soroljak okokat, ellened kiáltva?

Messzi tájakon, s félek hiába

dobpergőként darálva bennem az Isten

a századik fohász  sem segít e szíven.

Súgok hát szavakat hozzád, néked:

Legyél az én palotám, őrzőm, menedékem.

Kastélyod kulcsát rejtsd mélyen a tófenéken,

Rab vagyok én immár a Csillag börtönében!

Hogy süket-beszéd? Vak csoda-díszlet?

Tán nem tudod, most szólok:

Egy őrült köpeteit nézed éppen.

Kell még a szó? Még bizonyítsak neked?

Ha ennél több kell, azt el kell hogy vegyed!

       Megjött a meleg, vakít az ég fénye, megsüketít a madárkák dala, és Szegeden vagyok! Beköltöztünk. Megvan új lakás, új hely, reméljük egy újabb élet. A belvárosban lakunk, 8 percre az egyetemtől, dugo tértől, garabtól. Szabival már itt lakunk, csütörtök este cuccoltunk át először, ágyneműt meg kaját, Enkver viszont csak április 1-én költözik be hozzánk. Már pakolászunk, rendezgetjük a szobákat, tervezzük mit kéne még venni, csinálni, bútorokat. Nagyon szép és megnyugtató hely, ahol jó lakni. Reggel fél 8-kor már besütött a nap az ablakomon, ami máskor nagyon jó lenne és jó is lesz -pont itt kel fel a nap- de ma nem jött ki valami jól, mert fél6-ig buliztam és 2 óra alvás elég nyűgössé tett. De megoldottam, elbarikádoztam a fejem párnákkal és folytatódhatott a szép leánykás álmom. Este Garaboncziásban voltunk Road-Subscribe koncerten. Az új helység, a nagyterem iszonyatosan jó volt, azt kéne mindig nyitniuk, bár tudom hogy ez nem megoldható. Egyetlen gond volt, hogy tele volt szeged "alja népével", csöves rockerek, szakadt részegek és sok 10-12 éves kissrác, akiknek szenvtelenül kiadták az alkoholt. Csak néztem és röhögtem, kisgyerek a pultot se érte fel, de kapott sört. Találkoztam Timiékkel is, észre se vettem eleinte, hogy ott táncoltak mellettem. Örültem neki, hogy rendesek voltak, úgy éreztem kezd mindenki megnyugodni, vagy legalábbis elférünk egymás mellett egy koncerten. Anna nem köszönt, egyszer se. Szabival voltunk, meg barátnőivel, az egyik mintha fel akart volna szedni, barátnője kijelentette, hogy ha felhívom magamhoz szívesen jön. Áh köszönöm inkább nem élek ezzel a nagyszerű ajánlattal, bár tény hogy jó lenne most valami kedves lányka simogatása. Beszéltem is eggyel, csak ő koncert után köddé vált sajnos, pedig kerestem. Már majdnem rendben van az életem, nem kell sok; munkát kerestem egész héten, bementem helyekre, beregisztráltam 2 diákszövetkezetbe. Már csak annyi kell a nyugalomhoz, hogy találjak valami melót, keressek egy kis plusz betevőt, az albérlet már rendbe jött, ott már minden tökéletes, na és akkor még a legnehezebb: egy lányka. Sokszor arra gondolok, hogy nem is voltam soha szerelmes, csak magába a szerelembe, és félek tőle, hogy emiatt soha nem lesz "normális" kapcsolatom. Szabi azt mondogatja, hogy akkor talál meg és ott ahol a legkevésbé sejtené az ember, együtt leszel valakivel, aki iránt nem érzel ilyet, és mikor már otthagynád ne tedd, utána talál meg a "love". Meglátjuk mit hoz a jövő. Tény, hogy szar egyedül lenni, főleg most hogy két közeli "havert"-"barátot" (kinek mit jelent) elvesztettem. No de nem bánkódok, megmaradt az írás; amikor az ember felhőtlenül boldog, vagy csak boldog, nehezen tud írni, legalábbis én, vagy nem is tud egyáltalán..

          És végre itthagyjuk ezt az "albérletet". Ma voltunk megnézni a másik, az új helyet. Ég és föld. 5 ezer forinttal lesz több, mint a mostani; újépítésű ház, pár hónapos lehet, légkondi, két fürdőszoba, 70 négyzetméter, amerikai konyha, gang, minden ami kell. Elvileg pénteken letesszük kauciót, utána már csak március 31et kell megvárni és költözhetünk be, ha minden jól megy. Kedves drága lakótársunk bejelentette, hogy 5 nap múlva költözik ki és hagy ott minket. Tegnap megkaptam a gerinctelen jelzést, hogy nem szólunk neki azonnal, hogy albérletet keresünk, holott mikor megmondtuk lett volna 1 teljes hónapja más lakótársakat keresni. De mi gerinctelenek vagyunk, vagyis csak én, mert kedves okos aranyos ismerőseim mindenért csak engem képesek elővenni. Nem számít hogy nem én találtam ki a költözést, nem számít hogy nem én nem akartam elmondani; nem értenek semmit, de mindenbe beleszólnak, mert hogy ő "barát" nekik és kiállnak mellette. Na most ennek fejében ma megkaptuk, hogy költözik. Na akkor ki is a gerinctelen? Adott nekünk 5 napot? És erre ma mivel érveltek, mit vágtak a fejemhez, hogy ugyanmár nehogy véletlenül nekem legyen igazam, "ne csodálkozz, edd meg amit főztél". Komolyan nem komplett. Teljesen szétcsúszott, és nem veszi észre miket mond, lehet nem is kell, már annyira nem érdekel, csak az bosszant, hogy ezáltal a barátnőjével is összeveszés lesz, aki lehet értelmesebben fogná fel. Mindemelett megkapom, hogy szarkeverő vagyok és adjam el a storynak a dolgaimat, ők még fizetnének is érte. Meghökkentő mennyire parasztok tudnak lenni egyesek, de arra hogy mivel is kavarom én a szart, természetesen egy normális választ nem tud adni soha, nem tud példát felhozni, de én ezt teszem. Utálom ha valaki olyan dolgokat állít rólam, amit nem tud alátámasztani, na meg hazug vagyok, de azt se fogta fel. Nem érdekel, éljen ebben a hitben, ettől én nem leszek se kevesebb se több. Aki ismer tudja milyen vagyok a többivel nem kell foglalkozni. Majd az apukájával beszélhet így, vagy a barátaival akik eltűrik. Szánalom. Megbotránkoztatja őket, hogy az egyik legjobb barátom elmondja a dolgait, amiben a barátnője is érintett, 1. nem én kértem meg hogy mondja el 2. ők nem teszik ugyanezt? Ők nem mondják el a dolgaikat egymásnak "legjobb barátnők". Ha más csinálja az már szarkavarás, hát mögötti kibeszélés, de ő angyal. Ha megsért mást, szivat több mint 2 hónapig valakit - nekem csak bulikon jó, mutogatni, na ennyire ne szálljunk el magunktól kérem, de mikor ő csinálta ezt hónapokig, hogy csak bulin voltam neki jó, csak akkor akart, másnap meg már nem; most hogy is van ez? - kellesz is meg nem is, egyszer jó vagy nekem, máskor nem, én nem szenvedtem, áá kicsit sem, de ha ő 4 napig nem tudott velem találkozni, azért már akkora patáriát kell csapni, megszakítani minden kapcsolatot, összeveszni, mindenkivel, mert hogy őt mennyire megbántottam és mennyire rossz volt neki. Rá mindenki figyeljen oda, az érzéseire mindenre, de ő már nem képes megtenni ugyanezt. Tévedés volt ez az egész, nagyon nagy tévedés már látom. De a legjobban azt bánom, hogy az ilyen kiömléseim miatt, ki kell írnom magamból, a blog erre van, a legjobb barátnője megvédi, tűzön vízen át mellette van és ezt becsülöm is benne; vele is összeveszek, ő sem akar velem beszélni, mikor ő normálisan is oda tud figyelni, meg tud érteni dolgokat, lehetett is volna vele békülni, és nem akartam vele is összeveszni. Jó embernek tartom, rendes lánynak, megállja a helyét barátként is, és mindemiatt vele is rosszban kell lenni. Vele nem akarom semmiképp, csak ezekután azt is megértem ha ő nem tud velem jóban lenni, hogy nézne ki mégha sikerülne is, legjobb barátnőjét hagyná cserben? Nem tudom mire gondolhat, csak azt kéne megértenie, hogy két jóbarát megbeszélik a dolgaikat, én is elmondom az enyéimet, ő is az övéit, ahogy azt ők is teszik, semmivel sem másabb ez.

  Nem bírom elviselni, mikor az emberek nem fogják fel mit mondok nekik. Beszélhetnék én akár nappalokat-éjjeleket, teljesen mindegy milyen hangnemmel, semmi nem változtatna azon, hogy értené-e vagy sem. Elvonulnak saját kis világukba a tündérkék, onnan nem hajlandóak visszajönni, Sohaországban ezt még meg is érteném, én is a világnak vallója vagyok, de sajnos néha vissza kell ugrani a való életbe. Magukban kitalálnak egy szép mesét, vagy egy izgulós krimit, és azon bosszantják fel magukat,csak azon járatják gondolataik foszlányát, azt adják át az őket "meghallgatóknak" és ezáltal hogy mi az én álláspontom a témáról, dolgokról, már senkit sem érdekel. Túl egysíkú ez nekem, és szerintem amit tettem, azért ez túl nagy büntetés. Elhiszem, hogy valakinek nagyon bántó dolgok voltak, én ennyire drasztikusnak nem mondanám, de legyen, mert én meghallgatok másokat ténylegesen, és nem csak mutatom, hogy értem amit mondanak. Sajnos kezdem elérni azt a szintet, hogy már engem sem fog érdekelni, ahogyan őt sem érdekli, és jobbnak véli minden hülyeséget a fejemhez dobálni, akár az arabok a köveket. Megköveztettem. Újra, s újra mert még mindig szere....

       Egy kapcsolatban nem működik, hogy csak az egyik fél képes tenni, ténylegesen tenni azért hogy működjön, hogy ne bántson meg senkit. Egy ideig talán megoldható, attól függ az ember tűrőképessége milyen és mekkora, de semmiképp sem végleges. Nem értem mit várnak, milyen kapcsolatot akar egy olyan ember, aki nem képes alkalmazkodni, kompromisszumokat kötni a másik felé, és esetleg lépni is, hogy ne csak a másiknak kelljen hajtania egy olyan dologért, ami igazából még csak most alakulna ki. Félreértés végett, ez most nem én vagyok, egy kedves ismerősöm az, ki úgyszintén kezd belefáradni. Őszintén? Megértem! Pedig a másik felet is nagyon kedvelem, barátként kezdtem számontartani, de az előző bekezdés miatt nagyon nehéz most. Az a baj, hogy ha két lány összeül, és csak saját szemszögeiket tárják egymás elé, nem tudják átgondolni, hogy vajon tényleg az-e a helyes meglátás, szemszög, ahonnan ők nézik. Csak még jobban felidegesítik magukat, helyeslések, bólogatások, néhány kiegészítéssel, és máris ott vagyunk, hogy szinte egy teljesen más történetről szól a dolog, mintha egy jó szappanopera producer átírta volna a múltat és így, újonnan tárja szemünk elé. Az ember akármennyire is szeretné ezt a hibát kiküszöbölni, nem tudja, az előzőekben leírt okok miatt.

       Más. Lakótárs. Na amiatt is megkaptam olyan emberek gondjait, amihez nekik semmi közük. Lehet durva megfogalmazás, de az én életemhez, hogy én hol élek, milyen környezetben, és kivel, ahoz nekik semmi közük, és meg is lepődtem, hogy megpróbáltak beleszólni, leüvölteni engem ezért. Hogy én cserben hagyom azt a lányt, aki iránt sokat éreztem, csak mert ő szerzett nekem egy nevet. Nevetséges! Nem tudom, hogy komolyan megfordult-e a fejükben amit mondtak, hogy elvárják, csak mert az ő ismerősükhöz költöztem be, ott kell élnem, mert ha nem maradok ott a lány szarban marad. És?! Mi közöm nekem a lányhoz? Nehogy már csak azért maradjak egy mocsok-tanyán - ráadásul olyan lány miatt, aki semmit sem képes tenni azért, hogy maradásra bírjon minket, változtatni az életvitelén, ami szerintem siralmas, csak osztani tud, hát mögött leszólni a haramdik lakótársat, utána szemében jópofizni - mert az a valaki engem "beszervezett". Ezért én fizessem ki az x összeget havonta, és érezzem itt rosszul magam. Nem hiszem el, hogy ők ezt valaha komolyan gondolták. Megkaptam a burkolt kétszínűség jelzőt is, ugyanettől a két személytől, úgy hogy -mint később kiderült- semmit sem tudtak arról mi is zajlik. Ők háttérből hallanak valamit, írásból olvasnak, következtetnek, új történetet kreálnak, és az alapján veszik a bátorságukat és elmondanak mindennek. Már egyszer elmondtam nekik erről a véleményem, kifejtem itt is, én és lakótársam két héttel ezelőtt elmondtuk a lánynak a véleményünk, hogy mit gondolunk róla, az életstílusáról; mi volt a megoldás? Bezárkózott a szobájába és játszotta a sértődött gyermeket. Tegnap este, leültünk és elmondtuk neki, hogy amint lehetőségünk lesz mi költözünk el, lesz elég ideje új lakótársakat találni, újra elmondtunk minden problémát, melyek közt volt a siralmas lakás, és az ő személye is amin nem képes, még csak akarni sem akar változtatni. Nem akarjuk vinni magunkkal, asszem ez lassan már érthető. Szabi sajnálta, és gondolkozott rajta, hogy hátha megváltozik és akkor jöjjön, ezt is mondta neki, erre mi történt? Fogta magát a lány és Annával dúlvafúva elmentek. Gondolom megtörtént a már megszokott lányos beszélgetés, mi senkik vagyunk, szemetek, bunkók és a többi. Ahelyett hogy gondolkodott volna magán, magára zárta a szoba ajtaját, ahol lakótársunk cuccai vannak, ami kellett is neki a reggeli utazáshoz. Nem nyitotta ki, szólításokra nem felelt, telefont kinyomta. Nevetséges és siralmas. Mint egy 12 éves gyerek aki nem kapja meg a játékot a kirakatból ezért 3 napig sír. Ha valaki nem képes semmit tenni akkor mit vár? Komolyan csak bele kellene gondolnia abba, hogy ha mi elmegyünk, ilyen stílussal ki fog beköltözni? Vagy ha beköltöznek, ki fog itt maradni 1 hónapnál tovább? Talán ha ezen elrágódna egy ideig rájönne, és akkor nem kéne egyedül fenntartania az albérletet. De hát ehez még nőni kell belül. Az élet nagy tanító és a kényszer is...

          És végre itt a tavasz. Sun City-ben süt a nap, pulcsi fel, sétálóutcára ki, szép lánykákat nézni, beszélgetni -partnerrel vagy anélkül- tombol a buli, utcafesztivál, minden mi szem-szájnak ingere. Egy részről elég borús hetem, hétvégém volt, a nők a nők... másrészről pedig egyre jobban beleszerelmesedek Szeged fényébe. Az albérlet elég rossz, sok vele a baj, de remélem nem sokáig, itthagyjuk végre ezt a szutykot, de ha kiteszem a lábam, máris őrült dobon játszik bennem valaki. A legkomolyabb értelemben mondom, hogy Szegeden vannak Magyarország legszebb lányai. Mindenhol látom őket, főleg este bulin, JATE vagy bármi, s így szerencsére könyebb felejteni minden borús dolgot. Szabi lakótársammal kinéztünk egy szimpatikus kis albérletet a város központjában, ma este el is megyünk megsasolni milyen élőben. Ha minden jól megy akkor áprilisban költözhetünk be. Most elvileg egy lány lakik ott, és ha mégjobban megy, amire már gondolni se merek, akkor beköltözhetnénk hozzá erre a hónapra, és nem kéne itt szenvedni. De hát ez valószínűleg egy nagy utópia lesz. Hihetetlen mennyi minden nem működik itt, nyílászáróktól kezdve, ajtókig, zárakig, összedőlő szekrényekkel, jégvermekkel stb stb.. Na hát meg lány lakótársammal se valami hű de baba együtt élni. Én még ilyen lányt komolyan nem láttam. Nem érdekli semmi, a kosz, füst, büdös, mindent úgyhagy, és ha meg merjük említeni, hogy ugyan már kezdj magaddal valamit, ne zülljél még tovább, akkor mi vagyunk a rosszak és megsértődik. Hát kell az embernek amúgy is meglévő problémái mellé még ez is?! Nem hinném. Na hát mindegy, én nem akarom magammal vinni másik albérletbe, sőt azt hiszem ezt ki is kötöm, neki amúgy is tetszik és happy, hogy ebben a szarban lehet, csak mert 8 perc innen a sulija. Ja... hogy ez a lényeg és nem az hogy hol, és milyen környezetben élsz, akkor én kérek bocsánatot, tényleg nincs értelme miről beszélni a továbbiakban. Ha ma összejön a dolog, és olyan lesz élőben is mint képeken, akkor este valószínűleg nagy beszélgetés a kis fejével, 135IQ-val..., és tudtára adjuk, hogy te lány, mi megyünk következő hónapban, keress albérlőtársakat.

Elterveztem pár dolgot az elkövetkezendő időkre: 1. munkát keresek 2. leszokok dohányzásról 3. énektanárhoz elmegyek 4. újra belefogok zenélésbe, nagyobban, jobban, teljesebben

Na egyelőre ennyi volt a mondókám, itt a tavasz, nemsoká nyár és fesztivál. Énekelnek a madárkák, a lányok lassan levedlik vastag bundáikat, és minden más nyalánkság.

Üdvözletemet küldön innen, Sun City-ből!

                        Kérdezheted tőlem, vajon eltűntem? Esetleg abbahagytam az írást, a blogolást? A válasz oly nemes, s egyszerű: Nem. A kifogásom, magyarázatom erre a következő: nem volt internet elérhetőségem itt Szegeden. Most végre lett, kedves szüleim előfizettek korlátlan internetet, és ahogy sok teendőm kiengedett egy kis cigaretta szünetre, le is huppantam a gép elé, hogy megírjam következő bejegyzésemet. Beköltöztem, már a második hetemet kezdem meg ifjú kis kuckómban. A héten már egyetemre is bejárok, csak hogy ne érezzék annyira hiányom diáktársaim és professzoraim. A múlt héten már voltam ugyan, de csak egy-két órán jelentem meg, hogy mégis milyen lesz a ködös jövő. Tetszett. Bár nehezen tudtam jegyzetelni; a tanár úr túl hosszú mondatot diktált le túl rövid idő alatt, így csak a felét sikerült pergamenre vetnem. Megvallom őszintén kicsit félek a szemináriumoktól, hogy majd magyarázatot kell adnom, miért is hagytam ott a méltán híres ELTE karát a szegediért. Túl sokat beszéltem már erről, nem kevés embernek és kezdek belefáradni. Én választottam ezt az utat, tény. No, de azért mégiscsak no. Munka után is kutattam, kedves nagynéném ismerősei által kaptam telefonszámot is, amit nagyon köszönök nekik, felhívtam, ők közölték velem, hogy ha tudok, szakítsak időt egy 15 soros önéletrajz megírására, s azt majd küldjem el nekik egy email címre, hol a későbbiekben értesítenek a lehetőségek tárházáról. Hogy épül-e ez az épület, vagy sem azt nem tudni, majd valami román segédmunkás kikísér, hogy megmutassa, hogy is áll a helyzet. Többek közt tervbe vettem azt is, hogy elsurranok egy énektanárhoz, ugyan javítson már a „hangomon”, s ezáltal jobban kiélvezhesse mind személyem mind a baráti köröm a megnyilvánulásaimat. Gyurival beszéltük is egy közös, bormámoros este folyamán, hogy csinálunk valami zeneféleséget közösen, egy ismerősével. Vonzó ötletnek tartom, rég zenéltem és egyre gyakrabban veszem elő mostanság a gitáromat, hogy új témákkal örvendeztessem meg hallójárataimat. Bár ez a havazás kicsit letöri mindennapos hangulatomat, azért szeretek itt lenni. Egyedül. Igazából nem vagyok teljesen egyedül, két albérlőtársammal élek, bár nem váltok velük túl sok mondatot. Holnap Kowalsky koncert lesz JATE-ban, már nagyon várom, hogy újra tombolhassak rájuk, ráadásul a hely is nagyon megtetszett a múltkori alkalommal. Csütörtökön leutazik Gyurkó hozzám, délután bemegyünk a városba, ha az ég is úgy akarja, megcsodáltatom vele szegedet, utána pedig a Garaboncziásban játszanak akusztikus estet, valami Anathema énekese valami más emberkékkel. Szeretem az akusztikus dolgokat, többek közt én is olyanokat művelek ha művelek, így azt is várom már. Néha unatkozok itthon, bár még nem izzítottam be maximális powerre az egyetemre járásomat, vagy főzök, vagy olvasok, vagy bámulom a tv-t. Jó kis élet, mindaddig míg nem kapok valami munkát. Na asszem megérettem egy szál cigaretta elszívására. További szép jó napot mindenkinek!

       És igen, "Isten" is úgy akarta, ahogy én, mellém állt mint mindig, köszönöm, felvettek a "rózsaszín köd" városába, ismét bölcselkedhetek. Tartanak nekem fesztivált, melyet különböző technikai problémák miatt augusztus végére át kellett rakniuk. SZIN - SZexi Ifjú Nálunk! Igen, igen, ilyen ez a popszakma. A héten Enkver nagyszájú vendége voltam, ám úgy esett, hogy talán még albérletet is találtam, hová vasárnapra várnak beköltözésre, minden cuccommal, borral s egy kis földimogyoróval, néhol gitár lágy zengésével megfűszerezve. Csak úgy halkan megjegyezném, ma én vagyok a szakács, olyan ötcsillagos öttusás étket rittyentek nemsokára az asztalra, hogy mind a tizenkét ujját megnyalja majd utána, ha nem jön rá a cifra előtte. A jövő nagy rejtelmei. Nemsokára folytatom Kaliforgiás túrámat, Hank újra megadta a módját mint mindig, csak ne vegyünk át tőle minden finomságot, nyelvmegerőszakolás? Jajj. De jó, akár a ló, pont aládvaló. El is felejtettem, végre valahára lett szegedi diákbérletem, nagyszerű, mostmár jöhetsz te visszajáró "barát" ellenőr, ki oly sokszor annyi finom éjszakát okoztál nekem szegeden! Ilyenkor jön rá az ember, mi mindenre van szüksége ha "egyedül" él: villa, kanál, kés, olaj, valami amivel kimered a krumplit az olajból, sószóró, kenyér, valami kennivaló ennivaló ha-ha, borotvahab, ha nincs a közelben apád jól bevált szakállvágója, esetleg egy fűnyíró, ha elég bátor vagy, tán még be is kerülsz a jackass-fiúk közé. Ki tudja. Sose mondd, hogy soha! Nincs 100%, nem létezik. Majd ezt is kifejtem valamikor. Na csók emberek, innen bivalybasznádtól 3,6 km-re, a farhát után két megállóra, de nem a 4-essel hanem a 6-ossal, és nem busz hanem szekér. Üdvözlettel "egy szögedi"

      Az embert nagyon sokszor zavarja, még engem is, ha olyan hívások tömkelegét kapja, melyeket nem akar alapjáraton, viszont azok a hívások, amikre vár napokon keresztül, merő jószándékból, minden kegyetlenséggel elkerülik. Ma volt a napja, hogy az SZTE tanulmányi osztályának hívnia kellett volna, hogy mi is lesz az elétem meghatározó részével. Ugyan átveszik-e ezt a megtévedt ifjút vagy sem. Nem hívtak. Ujjaim begyén már alig van hús, körömről nem is beszélve, a cigi meg csak fogy és fogy, mígnem el nem kezd villogni a kis led, jelezve, hogy EMPTY. Ráadásképpen holnap készülök újfent vonatozni egyet Szegedre, és nagyon fontos lett volna megtudnom ezt a picinyke információt. Gondolom nem tartották elég fontosnak, de én jóhiszemű vagyok, csak várok akár hajnalig is, tudva hogy ma már nem fog megérkezni ez a postagalamb. Engem is megtalált hát az a fránya félelemnek nevezett szörnyű valami, mely néha hozzádsimul kénye-kedve szerint, aztán hátbarúg és jót nevet rajtad, aki a földön fekszel saját mocskodban. Ha úgy döntenek, nem kell nekik személyem, akkor jön a B-terv. Hogy mi is az? Még magam sem tudom, és nem is szeretném kideríteni! Szurkoljatok hát velem, mintha VB döntőt néznétek valamelyik hangulatos helyen, boritta mámorban, hisz Magyarország-Olaszország 6-1.

    Kedd. Reggel 10.05, 329-es terem. A tanár még mindig sehol, üres lap szépen megigazgatva előttem, haj belőve, test megmosva, vizsgára készen. 10.10 tanárurunk még mindig sehol és vele együtt a vizsgakérdések is átsurrantak mehicoba, meglehet elkapták a határon, esetleg valamely bokor tövében remeg, mert kilyukadt valami ott bent. Senki sem tudja. 10.11 telefonhívás érkezik a "táltos" paripakisasszonyhoz. Nagy hajbókolás, mosolygás, illetődöttség, vörösödés, telefon letétele. Srácok -igen, nem vagyunk még azért annyira idősek- a tanárbácsival beszéltem, megkaptam a vizsgakérdést, írjátok fel. Elég furcsa lesz, hisz ez egy a metrón készült röptében telibekapott kérdés. Írj le két részt a félévben tanultakból! Igen, és ha megint bukta elküldetek valakit kedves Iván urunkért, hogy ugyan vigye már el egy körre Alaszkába, két csomag fecskével. Hát igen, egy újabb informatika vizsga volt, ez már a harmadik. Ugyebár három a magyar igazság, mondja fejés közben a két fogát csikorgató paraszt. 10.25 Rendben, végezned kell, indul a vonat! Rohanás át Nyugatiba és felugrani az indulni vágyó 10.52-es Szegedi vonatra. Egyedül tölteni két és fél órát. Csodálatos volt. Aztán megismerkedtem egy SZTE-s joghallgató sráccal. Hát persze hogy akkora füves emberke, mint két nagyranőtt Marley családfa. Az élet nevetséges viccei. De rendes volt a gyerek, magyarázott, beszélgettünk és még többet magyarázott, ám nem esett túlzásokba. Mikor eljött az ideje aludni is lehetett vagy akár Hugh Laurie-t olvasni. 13.14 Szeged végállomás, kérem hagyják el a szerelvényeket. Nem is kell ötször mondani. Meglepően Timire csak 10 percet kellett várni, de nem számított, mert ott voltam ahol akartam lenni. Fejemet észak felé emeltem, aztán az SZTE irányába lendítettük kacsóinkat. Besiettem a Tanulmányi Osztályra, leadtam a papírjaimat, s megörültem mint az a bizonyos maki a farkának, ugyanis azt mondták következő nap nyitásra menjek oda megbeszélni a dolgokat, és talán még regisztrálni is. Rendben, természetesen nem kell sokat mondogatni, maradok. Gondoltam van remény, mégis átkerülhetek Szegedre, ha már az itthoni sáncokon túljutottam. A délután és az este Timivel telt, viccelődések, zenehallgatás, sörözés, vodka, cigi, beszélgetés és még több beszélgetés. Mikor már kezdett a hangulat tetőfokra hágni, elindultunk Garaboncziásba, nekem kell valami kis hely, ott is folytathatjuk a beszélgetést. Pár kamikazee mellett kitárgyaltuk az élet minden gondját és szépséget, már már olyan érzés volt mint akik évek óta barátok. Jó hogy nem sírtunk egymás vállán, komolyan mondom már csak Jimmy, a király jimmyy hiányzott volna, hogy telebőgjük azt az iszonyatos füstöt, amihez többek közt mi is hozzájárultunk. Letörtem, felemelkedtem, végül ismét letörtem. Így megy ez, ha az ember letörhet, összezuhanhat akkor le is és össze is fog. Másnap, nehezen de feltápázkodtunk és újra nekiveselkedtünk a tanulmányi osztálynak, remélve hogy megajándékoznak azzal a bizonyos mondattal. A nő rendes volt, amennyire csak tudott és ezt becsültem is benne, de megosztott velem egy fájó tényt, a tanszékvezető még nem olvasta át a lapomat, így nagyon jó lenne, ha másnap ugyanekkor vissza tudnék jönni. Na az már nem lehetséges, fel kell szállnom arra a bizonyos pesti vonatra, különben ihaj csuhéj lesz nekem. Így megadtam csodálatos telefonszámomat, hátha nem történik vele semmi aminek nem szabadna, hogy másnap hívjanak fel és értesítsenek a sorsom felől. Idő: 0.35 Kelés: 8.00 Indok: bemenni "rettegett Ivánhoz" és megtudni az újabb jegyemet. Nem nevetni, nem sajnálni, nem félteni, csak szurkolni!

     Írtam ma két új verset, péntek este hatott meg a sötétben álló Erzsébet-híd. Kicsit melankólikusak lettek, nagy döntések előtt állok és valószínűleg ez áll mindennek a hátterében. A jövő hét lesz még majd "fura", kiderül hogy is fog alakulni életem hátralevő része.

A híd

Rozoga, ragyogó híd e folyót ölelve

csontjaid ropognak Magvai alatt

magányosan a sokaságban

dúdolod remegő haláltusádat

Olykor a Nap izzó billoga simít

nyelvével viszkető heget adva

ha épp nem a fehérség mocska

fagyasztja rád a még mozgó holtat

Egyedül a kicsinyek közt állva

utat mutatva a csillagos éjszakába

mégsem mozdulhatsz el őrhelyedről

így szeretsz te örök árva

Folyók nyelvükkel nyaldossák talpad

tisztítva a kosztól, bűnöktől

mosolytól néha felderült arcod

fordítod az égen egy pontra

Sírom a világ

 Unalomig ismert szoba zárja szavaim

hatszázhárom köve veri vissza hangom,

hogy elnyomja testem 21 grammját,

s lassan belülről égessen porrá.

Később temessen hamvai közé,

mint ki sírjában élte életét

megbújva burokban tintájával okosan;

Postagalamb, szárnyalj újra tovább!

Egy lépés csupán a kilincs, a világ;

könnyen nyithatnád ajtaját,

ha tudnád, ki is az ki bezár,

s őriz oly sok éven át.

Kergethetted, nem lelted semmi zugban

csak ha a Nap rád nyitotta szemeit,

mögötted fekete textil villant,

s újra bujdostál egy élten át.

                                                 ELEK B.

        Szöged, a "rózsaszín köd" városa. Így neveztem el, az én "érzékeny" kis lelkecskémben. Nem szándékozom túl érzelgősre fogni a dolgokat, de akárhányszor Pest mocskától láthatatlan színű cipőmet "beteszem" ide, mindig elfog egy érzés. Mintha egy láthatatlan virágos kéz megfogná a grabancom és elemelne az élet véres talajáról és azt mondaná: "Nézd így a tájat, ezt a végeláthatatlan tengert, melynek hullámain a felkelő nap sugarai járják meg-megújuló táncukat." Az agyam megtelik gondolatokkal és nem veszik irányukat a különcködő "kitudjamivagy" emo-toalettek felé.

S most még többet dobott ezen, hogy egyik legkedvesebb barátommal tehettem meg ez utat és "kézenfogva" léphettünk e különös vidékre. Eltölthettem három napot ebben a "fellegvárban" eleinte barátokkal, máskor egy számomra kedves emberrel. És most hogy hazatértem, átsorjáztam életem egyetemi sorait. Nagy bánatomra rájöttem, ily későn, hogy elrontottam mindent. Mindent amibe valaha belefogtam. S valaki ott fent segített nekem eljutni idáig, én azt mély megvetéssel magam iránt, eldobtam. Minden segítő kezet elfogadtam szó nélkül, aztán kivetettem a kukába a műanyag dolgok közé. Megbántam. Sikerült erre rájönnöm. Többek közt arra is, hogy tévedtem, nem ismerem magamat. Nem tudom miben vagyok jó, mihez értek, mit szeretnék csinálni, mivel akarnék foglalkozni. Ez a város segített felfigyelnem romló önarcképemre. Azt hiszem, el kellene vonulnom ebbe a városba jó időre, elhagyni pestet, és a még régen fellegvárnak hitt ELTE-t. És ott belekezdeni másba, mi végülis ugyanaz, de új fejjel, új gondolkodással, új eszmével és új szemmel. Lehet szükségem van a magányra, a szülői otthon távolságára, hogy rájöjjek egyedül, egymagam, minden terelgetés nélkül, ki is vagyok. Úgy érzem ez a nap fordulópont lesz az életemben.

   A legtöbb férfi szereti ezt a témát, én is köztük ugrálok valahol a tömegben. Persze vannak kivételek: őket elküldhetjük melegebb éghajlatokra is akár. Még mielőtt eszetekbe jutna, nem Kovi egyik legújabb "szuperprodukciója" nézése alatt írtam meg. Igazság szerint nem volt kedvem letölteni semmilyen rejtett oldalról, várjak órákig míg lejön, aztán pedig a túlgyakorolt gyermek-ringató sikolyok alatt nem is biztos, hogy grabancon ragadott volna az ihlet. Őszinte legyek, tetszik amit írtam, az előző nem áll közel a szívemhez (Hitetlen), de ez elnyerte tetszésemet. Az ellentétek, élet és álom határán lebegni, egyszer Szentivánéji álom szerű hatás, máskor a valóság véres tükre, egy csatatéren. Hogy megjelenik benne a vallásokkal kapcsolatos nézetem az első versszakban. Remélem nektek is elnyeri tetszéseteket, hisz ez nem csak nekem szól, hanem minden valamire való embernek, akár 2 dobozzal szedi előtte a kék pirulát, akár elég neki 3 másodperc hogy elvérezzen.

Mennyei Manna

Mennyei manna, csordultig tölthetnél engem

kéjeddel, combodon futó termál mutatva irányt,

hol is rejtőzik Istent-álmodók mennye.

Ördögi illat láncra verve vonszol át ágakon,

sűrű bozótos tábortüze mellé,

hol kapuit tárja: hatolj hát mélyen belém, *1

Érezzem minden kis zugodat, kardoddal tűzve élre,

sáncok, árkok, hadszínterek mezején

alázz, s szeress meg a színházi végnek!

Álomport szórva szemünkre egy vadkan,

új világba repítve, hol megmászhatunk hegyet-szutrát;

eltörölve lesz hát minden emberi korlát.

                                                                B.ELEK

 [B.ELEK:Versek, Rántottsajt Kiadó, Érd, 2009.]

*1 Ezt a sort utólag kicseréltem erre: "hol kapuit tárja: Lépj beljebb te legény!"   még nem döntöttem, hogy melyiket tartom meg.

      Ma írtam egy verset, tanulás helyett elkövetett nyavajgás. Rég írtam már ilyen, érzelgősebb témájú szösszenetet, igazság szerint egyáltalán rég írtam bármi versfélét. Amiket jegyzek, azokat itt is közzé fogom tenni. Jajj nektek!

Hitetlen

 Végeláthatatlan tengerin hánykódva, mint hajótörött

ki merülve, ereje-veszejtve úszik egyre

levegő után vágyódva tüdeje, s összefonnyadt lelke

egy partot keres

Mint ki dombok árnyaival lejt véres-harci táncot

kiáltana fel, akár egy morzsa után is

Ejts el egy darabkát, mit felszedhetnék

Te csupasz kanális

Sáncok erdejét tépd ki tőből végleg

Csorbás talpaim hívogasd hát beljebb

S karom elszáradt csonkját

Fogadd el kérlek!

Szeretném, ha szeretnének

s e kiszáradt meder csordultig telne

egy csöpp, tengervízzel.

                                                          B.ELEK

Nos ez lenne a lecsapódása  mai gondolataimnak. Valószínűleg holnap elküldenek szebb tájakra reggel, de hát próba szelence, az Úr legyen vélem!

 [B.ELEK:Versek, Rántottsajt Kiadó, Érd, 2009.]

 Rájöttem pár dologra e huzatos este folyamán.

1. Gyurival, ha ketten vagyunk, nagyon jókat tudunk beszélgetni mindenről. Az emberi hülyeségektől kezdve, belső hánykolódásokon át az égig. 2. Apám saját keze által készült borát nagyon szeretem, és nem vagyok vele egyedül. 3. Nem is olyan vészes ez a rocktogon, ha az ember társasága megfelelően van választva a helyhez. 4. Szeretek Annával táncolni, viccelődni, és Timivel hülyeségeken nevetni.

Gyurival kezdődött az este, de nem vele ért véget. A szórakozásra tervezett helység melletti parkban, kóstolgattuk ezt a bizonyos házibort, és elfogadtatott. Több mint két teljes órán át beszéltünk a hidegben, mielőtt lementünk volna szórakozni, meglepő módon nem fáztam egyáltalán (persze ez a bornak volt köszönhető, újracsak, Köszönöm Apa). Vártuk a lányokat. Hát várhattuk. Kiderült, hogy elmentek mellettünk, nem láttak minket, vagy csak nem akartak odajönni a hűvös pesti éjszakában, lényeg hogy előttünk mentek le. A kibontott pezsgő, és a kezdő mézespálinka meg tette a kellő hatást, s mikor először meghallottam a zeneszót már éreztem magamban az elnyomott, egyre jobban kitörni vágyó -akár egy kis alien- táncolás kényszerét. Ki keres, az talál is: megtaláltuk Annát és Timit egy eldugott asztalkánál ránk várva, vagy másokra. Mi lehuppantunk. Az este további részeit nem nagyon részletezném, értelmetlennek tartom, ahogy Hank Moody mondotta: Csak úgy zanzásítva! Volt ott még sör, feles, tánc és még több tánc. Találkoztam lent egy internetről ismert goth lánykával, akivel megbeszéltük hogy összefutunk. Köszöntem is, ő is, csak éppen máshogy folytatta mint vártam volna: Bocs, de sietek a társaságomhoz. - Rendben, megvolnánk, jöhet a szex. Kiderült utólag, hogy valami hosszúhajú egyed kergette a szerelmével, előle menekült. Oké. Közeledett az este vége, tudjátok, napfelkelte meg minden. Sosem gondoltam volna, hogy felmegyek a színpadra és "visítós" metalt fogok énekelni, maxra feltekert hangerővel. Megtettem. Sajnálom. Azt hiszem ekkor táncoltam először Annával lassú számra, pedig már sokszor táncoltunk, többet mint másokkal valaha, de ez valahogy sosem akaródzott. Hát most sikerült! Gratulálunk! Jó volt, élveztem, persze minden valamire való férfi élvez ölelgetős táncot lejteni egy női egyeddel. Tény. Hogy örültem-e mint majom a farkának? Nem mondanám ezt. Azt hiszem kijárt már egy ilyesfajta tánc is az eddigi lejtések mellett. Ezt minden nagyképűség nélkül mondottam mosolyogva. Elérkeztünk a zárórához. Bezárt és mi eljöttünk. Idő: kb.6 óra 3perc.

Következő állomás: haza? Mégsem, azt hiszem ezt a szép szériát folytatni kell és nem szabad abbahagyni. Dani (akiről még nem beszéltem), nös ő Anna barátnőjével "foglalatoskodott" egész este, Timivel. Nekem tetszett ez a felállás, hogy négyen élveztük az estét. Persze Thimiii barátosnémnak is nagyon megörültem, mikor megjelent Droszi (kakakirály) haver, s többek között a Kovbojok énekesével. Lényeg lényege, nem mentünk haza, fejünket a Jászai tér felé fordítottuk és elindultunk Annáékhoz. Én még Danival legurítottam egy üveg pezsgőt, meg egy kis sört, s közben beszélgettünk négyen. Elvoltunk. Sok nevetés, mégtöbb hülyeség, ahogy az lenni szokott, ha Danival szőlős-estét csinálunk. Azt hogy a lányok megbánták-e, nem tudom. Remélem nem. Négyen egy ágyban, két szőrös segg egymáshoz ér. "Meleg" helyzet volt. Haha. A telefonom egyszer felriasztott mindenkit, de azt hiszem csak 1-2 másodpercig tartott míg el nem némult a gravitációs sebességtől való földhöz csapódástól. Nem én voltam, még mielőtt agresszív ember titulust megkapnám. Annyira jófajta telefon, hogy a rezgéstől lekúszott az asztalról, mint aki épp Normandiánál készül partra szállni. Délután 2-kor keltünk, de nem egyből, még talán egy órát is elfeklélgettünk a sötétben. Beszéltünk fokhagymáról, lilahagymáról, horkolási módszerekről (komolyan mondom Dani, filozófusnak kellett volna készülnöd).

Az este végül a Boráros téren ért véget, ahol megvacsoráztunk közösen egy öt csillagos büfében. Komolyan mondom, nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen picike lányba, hogy fér el az az óriás melegszendvics. De jól állt. Mindent egybevetve, rég volt már ilyen jó estém, nappalom aztán újra estém. Remélem lesz ismétlése, az is lehet hogy elég volt belőlünk bőven egy ilyen alkalom. Ki tudja, a nő agya kifürkészhetetlen.

     Azon gondolkoztam nem is oly rég, hogy miért van az, ha egy rock stílusú, vagy afféle lánnyal ismerkedik meg az ember, a végén mindig az derül ki, hogy csak te (már akire igaz) szereted a romantikusabb, érzelmesebb dalokat zenei téren. Adott egy rendes, jó lelkű, értelmes lány, aki mellett még akár jól is érzed magad, de ha zenei térre mentek el sétálni, egyszer csak az ember nem is tudja, most akkor ő melyik szerepkörbe is tartozik. Te vagy a lány vagy én? (zenére értendő) Jönnek itt sokszor a "durvábbnál durvább" zenékkel, és mikor kiejted, már ha mered, a mondanivalóval teltebb számokat, legyen az simán lírai, legyen az érzelgős nóta, mindig te érzed rosszul magad utána. Érthetetlen. Persze ezzel nem is lenne sok gond, hisz ilyenkor szokták mondani a kevesebb szókinccsel megáldott humanoidok: ízlések és pofonok. Na de kérem! Egyre inkább elférfiasodnának a nők? Vagy csak valamilyen komplexusban szenvednek? (tisztelet a kivételnek természetesen) Esetleg csak te vagy pancser és vonzod az ilyen lányokat, vagy legbelül pont ezeket keresed?! Az élet nagy rejtelmei. Nem kell nekünk beszélni a lélek szárnyalásáról, vagy akár az élet titkairól. Nem kell ide Arisztotelész vagy Platón. Egy egyszerűnek tűnő, de mégis bonyolult kérdés (számomra). Bár az is meglehet, hogy a túlzott elnyomás, amit régen "szenvedtek" a férfiaktól, valamit kialakított a genetikájukban és úgy érzik, hogy ezzel megmutatnak valamit. Akár az afroamerikaiak egy része, minden más ember által rámutatott hibájukban a rasszizmust vélik felfedezni. De mégegyszer írom, lehet csak bennem van valami nagyon elszúrva, rossz kódokat vertek belém a gyárban és hibásan jöttem ki, melyet később a kínai piacon sikerült valamennyire kiküszöbölni és eladni valamely tudatlan vásárlónak.

Köszönöm.

The 10th of January..

És itt lép be blogom nagyon fiatalocska életébe egy új szereplő. Hogy kéne róla egy kis leírás, bevezető? Nem tartom fontosanak, kiderül ez az idő múlásával, elég annyit írnom:

Neve: György (későbbiekben Gyurkónak szólítandó borhuszár) Kora: 21 (mely lassan változni fog)              Lakhelye: Azonosítatlan (ill. nem kiadandó) Kedvenc állatkája: Ismeretlen

         Egy szép, ám de hideg, s szeles időre kelt ama nap. Jancsi otthonában ült, agyongyötört szalmaszékén, s áhitatva várta, jöjjön már ugyan el az a fránya délután. Ahogy mondani szokás, nem bírt a seggén maradni, mennie kell: este hivatalos egy ismeretlen falucska lakóinak szívfacsaró fellépésére (Nézd a Halálom). Gyurkó távküldötte galambjától hallgatta: Bocsáss meg testvírem, de nem lesz jó a program számomra. - Mintha felfordult volna a világ, Jancsi először csak félelemmel telt el, pár másodpercel később (pontosan nem tudni mennyi is telt el) viszont feje búbján a szelep örjítő hanggal kezdett visítani, a fém nehezen bírta a kitörő gőz erejét, s gyorsan hogy bánatát elzavarja nemlétező gondolataitól messzi tájakra, lefejt pár tehenet. Telt múlt a nap, emberek jöttek, beszélgetések zajlottak, ahogy az szokva lenni, s végülis a*a+b*b=c*c (1) fordulatot vett a történet. Megtört a Borhuszár, s jelentette: Mehetünk! - Elindultak hát a nagyvilágba. Elhagyták már az Óperenciás-tengert is, s gondolkodóba estek. Tán kellene valamiféle cseppfolyós anyagot tölteni torkukba, hogy ne száradjon ki szerencsétlen, és legfőképp hogy elkapjon az a méltán híres szondás-mámor. Egy bódéban találtak végül, s kaptak is, Ismeretlen alkotó által készített Pálinkát. Telt ugyancsak az idő, forogtak az óra fogaskerekei, lejebb ereszkedett a kulacska vizszintmérője, s két hősünk ereje-teljében keresték a Sárga utat. Nehéz küzdelmek árán (7 fejű BKV sárkány, Minothaurus rusnya arca, a Gonosz Vén-király), de eljutottak kitűzött céljukig. A helyet pár (szám szerint négyen voltak) örző-védő, csillogósra borotvált farpofájú, nagyon de nagyon magas férfiú állta el, s követelte, minden számolást mellőzve, a beléptető szelvényecskét tőlük. Tessék ittvan, álljatok itt tovább egészséggel, míg mi bent mulatunk. És azon a kívülről, de belülről is, tanintézményt sejtető helységen várt rájuk az igazi harc. Harc a talponmaradással, a Katharzissal(csak mert olyan jó kimondani) !

[...]

 (1)* A szerző által megjegyzett: "A háromszög 180 fokára utalok itt a szerzeményben."

[B.ELEK, Esték, Rántottsajt Kiadó, Érd, 2009.]

       Élt egy János nevezetű, (jobb szereti a Jancsi becézést így a későbbiekben e magasztos neven szólítandó) szegény kis gyermek, egy Mézes-kalács falucskában. A falutól nem messze, bent a sötét erdő mélyén, sötét árnyak mezején túl, s disznófarháttól innen, élt Juliska (ismertebb nevén, Mosolygós Júlia). Szép leányzó hírében állt, s szerette a bort. Jancsival olykor-olykor, szőlőfűtötte estéken találkoztak a falu mulatójában, s vígadtak fázós reggelekig. Volt ottan nagy mulatság, tánc, csúhéj, minden mi szem-szájnak ingere, s nem egyszer, de nem is kétszer táncra perdültek. Jancsi előkapta fényesre suvickolt farbáját és megpróbálta minden tudását latba vetni, hogy vidítsa a lányt, sokszor sikerült is neki. Esténként a Mézesfalás technikumán keresztül, indák segítségével kommunikáltak egymással, bár Jancsinak nem sikerült méltán híres Piroska és a farkasát előadnia (majd egyszer), írt, sokat, s mivel Juliska kihozta belőle a dühöngő bárányt, kinevezte hát a leányt mindenkori múzsájának: Én, Sajtos Jancsi, minden korok legjobban improvizáló táncmestere, kinevezlek téged, mosolygós Juliskát Tiszteletbeli Múzsámnak! Nagy szó volt ez ám a kis faluban, sőt azon is túl. Juliska, az egész napos munkától kimerülten, keveset beszélt, így hát e híres férfiú meglocsolta jó sok józsavízzel, hogy hát a kedves ne hervadozzon, s keljen életre, lejtsen pár szemforgató táncot. Sokszor invitálta őt, de még milyen sokszor, hogy ugyan már, látogasson el e jólelkú fiúcskához, segítsen néki, hogy minél többet írhasson. De nem fogta szaván Juliska, elhajtotta mindahányszor. Nagy búsan ült hát szalmaszékén Jancsi, de ereje nem lankadt, bár fogytán volt, tovább harcolt: Veszek néked ragasztót kedves jányka! Szippants mélyre, bódulj el tőle, s talpad kapja el az murvás utat Jancsi házához! - Enyhe belenyugvást érzett, ám nem eleget, hogy elhiggye, meglátogatja őt Juliska, ha már a házába be nem engedi. Múlnak az órák, a napok, de Jancsi nem lankad! Semmilyen módon sem! Éberség! [...]

[B. ELEK: Mondák, Rántottsajt Kiadó, Érd, 2009.]

          Hát igen, nem csodálkozom rajta ha nevetsz, én is azt teszem, a bölcsészek és az informatika, mondhatnád a technika, nem járnak kéz a kézben, s nem néznek minden este együtt egy jó kis filmet, meccset, ki mi szeret; ám túlzottan-megművelt professzoraink elhozták hozzánk, nehogy hiányt szenvedjünk valamiben (és itt megjegyezném, kivétel vagyok, mert építészeti suliból kerültem a magyar-szakos bölcselők közé, s konyítok valamit a gépezetekhez). Jól gondoljátok, az lesz ám az igazi harc, nem a világháború, vagy a világbékéért folytatott küzdelem. Nos akkor informatika tételek: 1. Legnehezebb kérdés (nem, nem sz.géppel kapcsolatos - költemények kiadásával) 2. Létezik-e szöveg, vagy sem? 3. Egy-sok (szintén nagyszerű költők műveinek kiadásának problémáival) és még sorolhatnám. Hogy lesz-e benne bármilyen számítástechnikai rész? Nem. Sehova jehova!

Ma voltam ugyanis a vizsgán. Másodjára. Bonyolult elmagyarázni, lényeg, hogy hülyeség. De jó volt látni a sok szemrevaló elsős menyecskét (nem, nem vagyok pedofil), hogy küzdenek, szegények még abban a tévhitben élnek, hogy ezzel kihagynak valamit az életükből. Elárulom: Semmit! Esetleg annyit, hogy egy rendkívül rendes professzorral nem ismerkedtek meg, aki humoros hozzászólásaival elkávézgatja azt a másfél órát, amit ti okulással töltenétek. Okultok is valamennyit: az égvilágon semmi értelme ennek a tárgynak.

A végszó: Bölcsész! Ne tanulj informatikát! Felesleges, úgysem fog menni!